A Következő cikket a jetfly.hu oldalon találtam, sajnos az eredeti írójának a nevet nem találtam meg.
A Taifun névre keresztelt sportrepülőgép az akkori technikai újítások révén szinte azonnal népszerű lett és megalapozta kategóriájában a mai modern repülőgépek alapjait. Emellett a Bf 108-as nemcsak minden túragépnek, hanem a híres Messerschmitt Bf 109 vadászrepülőgép ősének is tekinthető egyszerre.
A Wilhelm Emil Messerschmitt német konstruktőr által az 1930-as években megalkotott típus jelentősen megelőzte a korát. Már a II. világháború előtt is jelentős nemzetközi sikerek füződtek nevéhez, és katonai modelljeit ideális futár- és személyszállítóként a Luftwaffe is szolgálatba állította. Sőt a „Taifun” továbbfejlesztett változatait a franciák 1945 után is sorozatban gyártották. Számos példánya még napjainkban is repülőképes állapotban van, így hosszú életpályát tudhat maga mögött.
A „Taifun” születése
Az 1920-as éveket követő, kudarcoktól sem mentes, kísérletező, tapasztalatszerző időszak után, Messerschmitt a 30-as években alapozta meg hírnevét Németországban, amikor a Bf 108 típusával egy csapásra sikert aratott. Jelentősége abban mutatkozott meg leginkább, hogy képes volt szakítani az I. világháború tapasztalatait követő elavult szerkezeti módszerekkel és jó érzékkel ötvözte repülőgépén korának legújabb technikai újításait, illetve irányt mutatott a modern típusoknak is. E haladó elgondolásnak ráadásul akkor kellett megküzdenie másokkal, amikor Heinkel a nyitott pilótafülkéjű, orrsegédszárny nélküli, az Arado a nyitott fülkéjű, rögzített futóművű, továbbá Focke-Wulf még a támasztó dúcos felsőszárnyas modelleket favorizálta. A hivatalos szervekkel is csak komoly küzdelmek árán sikerült Messerschmittnek elismertetnie repülőgépét. Az M.35 típusa iránt 1933-ban először csak Románia mutatott érdeklődést. Végül e tárgyalások döbbentették rá a Reichsluftfahrtministeriumot (RLM) – azaz Birodalmi Légügyi Minisztériumot arra, hogy lemaradhat egy korszerű repülőgépről, ha nem biztosít megfelelő támogatást. Ezzel a váratlan fordulattal Messerschmitt hozzájárult a Luftwaffe korszerű harci gépekkel való felszereléséhez. Nagy szerepe volt abban is, hogy a nagysebességü repülőgépek fejlesztését az Arado, BFW, Focke-Wulf és Heinkel cégek is megkezdték. Wilhelm Messerschmitt 1933 szeptemberében, a kétüléses M.35 modell tapasztalatai alapján, kezdte meg az M.37 tervezését, melyet az RLM utasítására átkereszteltek Bf 108-ra. E műrepülőgépet az 1934-es Európa körülrepülésre építette. A konstruktőr reménykedett abban is, hogy siker esetén megalapozhatja jövőjét. A szerencsére nagy szüksége volt a konstruktőrnek, ugyanis addigi törekvéseit rendre balszerencse kísérte.
A D-IDBT jelzésű Bf 108 A repülőgépet már kétlapátos légcsavarral és farokfutóval tervezték. A gép még a háború előtt használatos felségjelzést viseli.
A Messerschmitt Bf 108 A gépből összesen hat példányt rendeltek meg, ebből 1934 nyaráig 2 db készült el. Az első prototípus 1934. június 13-án emelkedett először a levegőbe. A D-ILIT jelzésü Bf 108 A V-1 példányt egy 250 LE-s Hirth HM 8U fordított-V csillagmotorral szerelték, amely három légcsavarlapátból álló propellert hajtott meg. E modellen később, a kísérleti repülések alatt, még egy 220 LE-s Argus AS 17 motort is kipróbáltak. A Bf 108 számos olyan forradalmi újítással készült, amelyeknek akkor még nem tulajdonítottak kellő jelentőséget, sőt egyes szakértők egyenesen azt állították, hogy ezeknek jövője sem lehet! Ez a típus lett az első olyan modern repülőgép, amely monoplán, szabadonhordó, egyfőtartós, alsó-szárnnyal készült, melyen orrsegédszárnyak, szárnyprofilba simuló féklapok, automatikus szárnyvég-résszárnyak és ívelőlapok kaptak helyet. A oldalkormánylapok fémvázát vászonnal borították. Valamennyi kormányt aerodinamikailag kiegyenlítették. A vízszintes vezérsíkot merevítő-dúcokkal rögzítették a törzs végéhez. Az ovális keresztmetszetű törzs dúralumínium (könnyűfém ötvözet) héjszerkezetet kapott. A pilótafülke zártkabinos volt, a csavarorsós kézi működtetésű főfutóművet a szárnyba lehetett bevonni. E formai kialakítás és a futómű behúzási módszere a későbbi Messerschmitt vadászmodellek közös jellemzője lett.
Jóllehet ez az új könnyű túrarepülőgép az Európa versenyről mégsem hozta el a pálmát, azonban teljesítményei alapján már ekkor jó választásnak bizonyult. A Bf 108 szinte azonnal beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Rövid idő alatt olyan népszerű lett, hogy előnyt élvezett kortársaival szemben. 1935 tavaszán kapta a „Taifun” becenevet, amikor a német aviatikusnő, Elly Beinhorn, egy Bf 108 A-val 1 nap alatt, rekordidővel megtette a Berlin-Konstantinápoly útvonalat.
A B-szériaváltozat
Az elismerés hatására, már 1935-ben, igény mutatkozott az A-modell továbbfejlesztésére. Így a Bf 108 B jelzéssel elkészült repülőgép méreteiben kicsit nagyobb lett elődjénél. Motorját kicserélték a léghűtéses, fordított-V, 8 hengeres, soros, 240 LE-s (175 kW-os), Argus AS 10 C típusúra. A 2,35 m átmérőjű merev vagy állítható fa légcsavar már kétlapátos kivitelben készült. A Bf 108 A-sorozatot jellemző farok-csúszót kerékkel váltották fel. A függőleges vezérsíkon megerősítették az oldalkormányt. A kétkormányos, négyszemélyes, egymás melletti két-két ülés mögött külön csomagteret alakítottak ki, ahova újabb oldalablakokat is beépítettek. Az egyik példányon (D-IELE) kísérlet képpen még egy 160 LE-s Siemens Sh 14 A csillagmotort is kipróbálták, ám ez a várt teljesítménytől jelentősen elmaradt. Így az RLM intézkedésére megkezdett sorozatgyártása az Argus motorral történt. A Bf 108 B-változat a 30-as évek légi versenyeinek fő látványossága lett, és ahol csak megfordult, mindenütt nagy érdeklődést tanúsítottak iránta. Az LZ 129 „Hindenburg” léghajóval a D-IONO jelzésű Bf 108 B-t 1936. május 25-én Rio de Janeiro-ba szállították, amely Dél-Amerikában tartott bemutató repüléseket. A Taifunt bemutatták még az 1936-os berlini olimpián is. A D-IBFW kódszámú gépet 1937 decemberében hajóval juttatták Rio de Janeiro-ba, amely Otto Brindlinger pilótával, 44.000 km megtétele után, 1938. július 5-én érkezett New Yorkba. (A Bf 108 néhány versenyeredményét az alábbi táblázat tartalmazza.)
Az ismert óceánrepülő, Charles Lindbergh, 1938. október 21-én hivatalos látogatást tett Berlinben, ahol alkalma nyílt kipróbálni egy Bf 108 B-t. A leszállás után lelkesen így foglalta össze tapasztalatait: „Ez a repülőgép kategóriájában a legjobb, amivel eddig csak repültem!” A sikerszéria tovább folytatódott, és 1939 júliusában egy „Taifun” repülőgép 9.075 m-es magasságba emelkedett, ezzel akkor új rekordot állított fel a repülés történetében. A híres eredmények révén az augsburgi, majd később a regensburgi üzemek 1942 elejéig folytatták a sorozatgyártást. Számos német magánember és cég vásárolt a repülőgépből, ezen kívül: Ausztrália 1, Bulgária 6, Chile 1, Japán 1, Jugoszlávia 12, Ausztria 4, Románia 6, Svájc 12, Spanyolország 1, Magyarország 7, Szovjetunió 2, USA 1, Nagy-Britannia 2 db gépet rendelt.
A „Taifun”-t azonban legnagyobb számban a Luftwaffe alkalmazta futár-, utasszállító- és mentőgépnek, továbbá használták még a Bf 109 vadászpilóták átképzésére is. A harci változatai megfordultak a spanyol polgárháborúban és végigszolgálták a II. világháborút. A Magyar Légügyi Hivatal 1937-ben 7 db 177 kW teljesítményű, Argus As 10 E típusú nyolchengeres léghűtéses motorral felszerelt Bf 108 B-t vásárolt futár- és túrarepülő célokra. Emellett a magyar légierő „Taifun”-jait a távolfelderítő és bombázópilóták bonyolult vakrepülési kiképzésében is használták.
A Taifun továbbfejlesztett változatai
A B-széria alapján tervezték később a Bf 108 C modellt. Ebből 1941-ben csak 1 db kísérleti példány készült 400 LE-s, léghűtéses, 12 hengeres Hirth HM 512 fordított-V csillagmotorral, melynek állítható légcsavarja Argus típusú volt. A Messerschmitt AG-nál egészen 1942 májusáig folyt a Bf 108 B széria sorozatgyártása, ekkor a Párizs melletti Les Mureaux-i Societe Nationale de Constructions Aeronautiques du Nord-ba (SNCAN) helyezték át a termelést. E franciaországi üzemegységben született meg az erősen módosított Me 208 változat, amely behúzható orrfutómüvel lett kivitelezve. Ennek első prototípusa 1944-ben repült először. Végül csak két példányát fejezték be, ám ebből is az egyiket bombatámadás semmisítette meg.
